Egy mérnök botladozásai a művészet világában. Művészet, szenvedély és érzelem.

A láng örzője


Rajzolás szempontjából mindent tartalmaz, amit csak hónapok alatt kitapasztaltam, sőt új dologgal is szembesültem a láng ábrázolásával, de ezt inkább hagyjuk, mert nem jöttem rá hogyan lehetne még jobb.
Share:

Boci

Ezt a bocit barátomnak Lyginek rajzoltam. Remélem hasonlít egy bocira és sikerül neki örömet szereznem vele.
Share:

Angyal

.
Share:

Anakin és Padme

Visszatérve a lovagokra, íme Anakin Skywalker (Jedi Lovag) és kedvese Padmé Amidala egy csók elött.
Share:

Greenleaf Legolas

Share:

Celine Dion

Celine Dion az egyik kedvenc énekesem, mégis csak a hangját ismertem eddig. Pályafutása során folyamatosan változott, megpróbáltam a legjobb fotója alapján lerajzolni.
Igazán ezt a rajzot Kate Winslet és Leonardo DiCaprio után szerettem volna elkészíteni a Titanic miatt, de akkor még túl kuszának tűnt a haja. Azóta rájöttem, hogy akárhányszor rajzolnám, annyi féle képpen látnám, annyira össze-vissza van.
Share:

Reneszánsz udvari pár

A középkori urak persze főleg nem páncélban, fegyverrel csatáztak, hanem élvezték, hogy együtt lehetnek, azzal akiért harcoltak, párjukkal. Ezt a képet az egyik kedvenc fotómról rajzoltam. (http://www.maretemporis.eu/ oldalon bárki megtalálja.) Megpróbáltam az arcokat is visszadni, ami ilyen kis méretben, mint rájöttem nem is olyan egyszerű dolog.
Share:

Édesapám

Ő az édesapám. Legalább is egy kis fakó igazolvány kép és emlékeim alapján így emlékszem rá.

Share:

Koala mama csemetéjével

A héten kaptam egy e-mailt, amiben ez a kép is volt, annyira megtetszett, hogy le kellett rajzolnom.

Share:

Yoda

Lovagok esetén nem feledkezhetünk meg Yodáról korának egyik legnagyobb Jedi Lovagjáról. :-)


Share:

Álldogáló páncélos lovag

Gondoltam, ha már középkori embereket szeretnék rajzolni, akkor egy páncélos lovaggal kezdem. Ehhez a http://www.swordsandarmor.com/ oldalon találtam remélhetőleg korhű páncélokat.
Az első 5 percben elég kellemetlen érzésem volt, nem láttam benne az embert, akár összenyomott konzervdobozt is rajzolhattam volna, ekkor nagy levegőt vettem és csak az árnyakra figyeltem, nem arra, hogy egykét fémdarabról azt sem tudom micsoda. Aztán amikor egy pillanat alatt elrepült két óra vettem észre, hogy ni csak, ez már talán lovag.
Share:

Buffy & Angel (Sarah Michelle Gellar & David Boreanaz)

Gondoltam megint rajzolok egy páros képet. A kép felénél vettem észre, hogy bár más szereplőket rajzolok, teljesen más kategóriájú filmből, a téma mégis ugyanaz. Két teljesen máshonnan érkezett ember egymásra talál, és a képeken az ölelésükből, tekintetükből látszik, hogy elválaszthatatlanul, örökké szeretik egymást...

Share:

Cincin lovag

Júniusban azt tervezem, hogy a portrék mellett elkezdek középköri alakokat, lovagokat, hercegnőket rajzolni, így jutott eszembe kedvcsinálónak Cincin lovag (The Tale of Despereaux).

Share:

Magamról

Saját fotó
“Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam”

Kiemelt bejegyzés

7. évfordulóra 7 száll rózsa

 Rajzoltam egy 7 szállból álló rózsát a  7. évfordulóra.  Hetediket pont takarja a többi.:-) Régen rajzoltam, így nem tökéletes, de szívből ...

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Blogarchívum

Recent Posts