Egy mérnök botladozásai a művészet világában. Művészet, szenvedély és érzelem.

Berki Krisztián


A generációmnak még más volt az értékrendje, mint a mai világnak, éppen a papíron történt rendszerváltásnál tanultam. Lehet vitatkozni mi jobb, vagy rosszabb, az biztos, hogy azt nem tanították, hogy hogyan adjuk el magunkat a munkaerőpiacon, az életben.
Berki Krisztiántól ilyen szempontból sokat lehet tanulni, tudja mit akar, eléri, és nem csak rögtönzött jelleggel, hanem mintha felépítené az egész image-ét lépésről lépésre lépésekkel előre kiszámítva mindent.

Share:

Ábel Anita

Kulka Jánost már sokszor megrajzoltam, de valahogy nekem kötődik hozzá egy másik színésznő Ábel Anita, a Szomszédok Mágenheim Julcsija, aki azóta már nagy lány lett.

 És egy dal tőle, amit gyerek koromban nagyon szerettem :


Share:

Radics Gigi

A héten az erkélyem hoztam rendbe,  a nap végén meg festékrétegek, vakolatok leszedése, majd sima felület létrehozása után jól esett kicsit rajzolni és Radics Gigi és Tóth Gabi dalaival pár kilométerrel arrébb repülni.


Share:

Kovács Patrícia és vizslája


Az hogy ne rajzoljak kutyát nem sokáig ment, mikor az előző rajzomon Kovács Patrícia is megjelent.
Share:

Kovács Patrícia és Kulka János

Ma egy nagyon jó magyar filmet láttam a Félvilág-ot. Nem nyálas csöpögős, vagy éppen prűd, hanem vad, szenvedélyes szerelmes férfi és nő, szerelmes nő és nő között egy érdekkapcsolat árnyékában.





Share:

Jace Norman

A múltkori rajz túl távoli volt, ez se tökéletes, de jobbnak érzem.
Azt hiszem, most kicsit hagyom a kutyás rajzokat, sok macera van a szőrrel.


Share:

Freddie Highmore



Share:

Jace Norman

Miközben tegnap Justin Biebel képei közt böngésztem, hogy milyen is valójában leltem egy Jace Norman képet, ki a kutyájával  volt, ki olyan, mint kedvenc íróm Fejős Éva Lepke kutyája, legalább is így, hogy nem ismerem a kutyákat csak szeretem úgy látom.

Filmjét még nem láttam a fiatalembernek, de ki a kutyát szereti rossz ember nem lehet.

Share:

Justin Bieber


Justin Biebert is lerajzoltam. Hogy mennyire sikerült nem tudom, mert mindegyik képen kicsit más.

Share:

Coca-Cola Trabant 601 (soda can)

Most Coca-Cola-s dobozból készítettem egy Trabit. Valami spoileres sport autónak indult, de ahogy készült úgy éreztem a Trabi úgy jó ahogy van. 😊..főleg amikor megláttam, hogy hátul is a Coca-Cola felirat is majdnem olyan mintha tervezve lenne a két elem között.








És egy őrült dal csak úgy:


Share:

Kulka János

Kulka Jánost régen rajzoltam, amint éppen mosolyog az élet szépségein :-)



Share:

Willy a szűk barlangba indul

Most csak kávézás közben idebent átgondolva a napot rajzolgattam, mi a fejemben járt. Egy kedves figurát, legyen mondjuk Willy, ki  éppen ugrik a barlangba. Hasonlót már rajzoltam, az is határeset volt A gyertya lángját nézve rajzot. Ez biztos kiverné a biztosítékot, így fel se rakom, elsüllyesztem a többi rajz közé.
Share:

Básti Juli


Kulka János után, ahol az arc pici volt, most egy olyan portrét rajzoltam Básti Juliról, ahol éppen túl közeli...hát ez még nehezebb, mert elveszik az ember a részletekbe.

Básti Juli, Cserhalmi György közös dalaival repült az idő, a gondolataim pár kilométerrel arrébb jártak.




Share:

Kulka János

Öltönyös oldalakat néztem, mikor a Google keresési okosságának köszönhetően Kulka Jánosról találtam ezt a képet. Amikor ilyen  pici az arc még nagyobb kihívás, mert minden negyed milliméter számít, igazán látom, hogy nem tökéletes, de nem látom hol, pedig a szemét már vagy 40-szer radíroztam, rajzoltam újra.
Share:

Magamról

Saját fotó
“Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam”

Kiemelt bejegyzés

7. évfordulóra 7 száll rózsa

 Rajzoltam egy 7 szállból álló rózsát a  7. évfordulóra.  Hetediket pont takarja a többi.:-) Régen rajzoltam, így nem tökéletes, de szívből ...

Rendszeres olvasók

Népszerű bejegyzések

Üzemeltető: Blogger.

Blogarchívum

Recent Posts